Elégedetlen a fogsorával? Egy-egy foghiány miatt van szükség megoldásra? A fogszabályozás felnőttkorban manapság teljesen bevett és elterjedt eljárás. Rég nincs szó arról, hogy csak gyerekek hordanak valami rémes-fémes eszközt a szép fogsorért. Ma már szép, esztétikus fogszabályzó készülékek készülnek, szinte láthatatlan fogszabályzók, annyira nehéz őket észrevennie a külső szemlélőnek. Rövidebb-hosszabb idő alatt tökéletesen a helyükre kerülhetnek a fogak, akár 40-50 éves páciensek esetében is. A felnőtt fogszabályozás árak ráadásul nem is magasak, egy-másfél havi fizetésből ki lehet fizetni a fogszabályozást felnőttkorban.

Bővebben...

Az otthonunk legtöbbször a kerítésnél, a kertkapunál kezdődik, egyáltalán nem mindegy tehát, hogy milyen kertkaput választunk. Az automata kapu, azaz az elektromos kapu már eléggé elterjedt, hiszen nagyban megkönnyíti a használó életét. Jöhet eső vagy fagy, az autóvezetőnek például nem kell kiszállnia az autóból, hogy kinyissa, illetve becsukja a kaput. Az elektromos kapunyitónak köszönhetően egy gombnyomással kitárul a kertkapu, sőt jobb esetben automatikusan bezár, ha behajtott az autó. A kertkapukból kétfélét ismerünk jobban: létezik a szárnyaskapu, amely gyors nyitást tesz lehetővé, és akár lejtőre is tud nyílni. Az elektromos tolókapuról ez utóbbit nem mondhatjuk el, mert a sín egy vízszintes felületen fut. Akármelyiket is választja, az elektromos kapu vagy a garázskapu automatizálás megfelelő első lépés lehet az intelligens otthon vezérlés kialakításában.

Bővebben...

Elavulttá vált a bojler otthon, netán tönkre is ment, s most mindenképpen lecserélné? A www.okosbojler.hu honlapon sokféle bojlert talál. Választhat a napjainkban egyre népszerűbb okosbojlerek közül is, amelyek a felhasználó szokásai alapján melegítik fel a vizet, ám nagyon kedveltek a nem az okosbojlerek csoportjába tartozó indirekt bojlerek is, amelyek szintén gazdaságos vízfelmelegítést tesznek lehetővé. A Drazice márka már hatvan éve van jelen a cseh piacon, s indirekt bojlerei nemcsak ott, hazánkban is keresettek. Az indirekt villanybojlerek száraz kerámia fűtőtesttel vannak felszerelve, ráadásul igen hatékony a szigetelésük is, a tároló belső felületén pedig egyedi zománcbevonat található. Mindennek köszönhetően csekély mértékű a vízkőképződés, ami hozzájárul az indirekt bojlerek élettartamának növeléséhez. S ha mindez nem volna elég, a Drazice bojlerek mellé ötéves garancia jár, így aztán ha bármi probléma adódna is a bojlerrel, szakemberek gyorsan megoldják azt. Indirekt bojlerből létezik álló felső bekötésű, álló hőszivattyús rendszerhez való, álló tisztítónyílás nélküli, illetve tisztítónyílással felszerelt, vagy villamos pótfűtéssel kiegészített, s akkor még a szolár rendszerekhez való indirekt bojlerekről és a fali indirekt tárolóról nem is beszéltünk.

Bővebben...

Áruhitele, személyi kölcsöne, személyi hitele, munkáltatói kölcsöne, önkormányzati kölcsön, gépjárműhitele van? Ha csak egyet is fizet ezek közül, már megérheti, hogy hitelkiváltással éljen, s különösen jól jöhet a lehetőség kettő vagy több kölcsönnél. A hitelkiváltás lényege, hogy a korábban meglévő hiteleket kifizetjük egy, a meglévőknél lényegesen kedvezőbb kamatozású, alacsonyabb törlesztésű adósságrendező hitellel. A hitelkiváltáskor jellemzően jelzálogalapú hiteleket kínálnak: azért csökkenhet jelentősen a havi törlesztő, mert ezeknek a hiteleknek alacsonyabb a kamata, mint a többinek. A hitelkiváltással egyébként nemcsak a törlesztőrészlet csökkenhet, hanem egyszerűbbé is válik az igénylő élete, hiszen többféle kölcsön helyett egyet, egy helyre törleszt.

Bővebben...

Elege van a hevederrel működő, kézzel irányított ablak redőnyből? Ne ijedjen meg, nem kell drasztikus változtatás, hiszen az motoros redőnyt utólag is kialakíthatja a már meglévő redőnyön: azaz, a hagyományos redőny motorizálható. Amennyiben jó állapotban vannak az ablak redőnyei, hívja a Somfy szakembereit, akik pikk-pakk okos redőnnyé alakítják a korábbiakat. Az elektromos redőny ára ár-érték arányban kedvező: amennyiben elektromos redőny motor mellett dönt, búcsút mondhat a redőnyök unalmas kézi irányításának. Helyette beköszönt a távirányítós redőny, amelyet egy-két gombnyomással vezérelhet a lakás bármely pontjából. Az okos redőny előnye, hogy tökéletes felhúzást, és hasonlóan hibátlan leengedést garantál, így maximális lesz a hang- és a hőszigetelés is. A Somfy redőnymotor automatikusan megáll, ha valamilyen akadályba ütközik, s igaz ez akkor is, ha a redőnylécek össze vannak fagyva.

Bővebben...

A fogtömés vagy a mikroszkópos gyökérkezelés már-már rutineljárásnak számít, de a fogpótlásra is sokféle jó megoldás létezik. Akkor sem kell aggódni, ha például el kell távolítani a bölcsességfogat, foggyökeret kell kivenni, vagy az állcsont gyulladásos betegségeit kell megszüntetni, az Unikliniken a szájsebészeti beavatkozásokat is nagy biztonsággal végzik. Bátran keresse fel a jól felszerelt, remek szakembereket foglalkoztató, népszerű fogászatot.

Bővebben...

Miért vásárolna meg drágán egy használt vagy új nyergesvontatót, amikor könnyedén ki is bérelheti azt? A Via Bérautó immár tíz éve a piac meghatározó szereplője, amely rugalmasan és jó feltételekkel ad bérbe nyerges vontatókat. A rugalmasságot szó szerint értjük: akinek egy napra volna csak szüksége a nyerges vontatóra, az egy napra is kibérelheti azt, ellenben akinek hosszú távon van szüksége nyergesvontatóra vagy kamionra, az hosszabb időre is igénybe veheti a szolgáltatást.  A Via Bérautóról érdemes tudni, hogy a nemzetközi trendeket magától értetődően követve a kamion bérléshez vagy a nyerges vontató bérléshez teljes körű szolgáltatást nyújt, így nem kell aggódni a haszongépjármű esetleges állapotromlása miatt, hiszen azt a szerviz és a folyamatos karbantartás megelőzi.

Bővebben...

A nyári szünet végén éppen elég kihívás a diákoknak, hogy az édes pihenő után visszaszokjanak a munkás mindennapokba, de ha már lúd, legyen kövér alapon ráduplázhatnak a feladatokra: érdemes diákmunkát vállalni. Persze ez korántsem nagy pluszteher, hiszen aki szeretne valamivel több költőpénzt a zsebében tudni, annak már havi néhány, diákmunkával töltött nappal is jelentősen nőhet a költségvetése. Sokféle iskolaszövetkezet segít diák állást találni a fiataloknak, ám ha arra gondolunk, hogy több mint húszezer tanulónak a Fürge Diák mutat utat, nem véletlen, ha a Fürgét nevezzük a legnépszerűbb hazai diákszövetkezetek egyikének. S miért is ne lenne az? A www.furgediak.hu honlapon már online is lehet regisztrálni, de ha valaki betér az irodába, akkor segítőkész kollégák várják.

Bővebben...

Tacóárusok mindenfelé, kellemes fűszeres mexikói konyha, képekről, filmekről ismert gyönyörű strandok, különleges világ – mindezt kínálja Mexikó az utazónak. S ennél jóval többet: a közép-amerikai (hivatalosan egyébként észak-amerikainak számít, csak a déli rész esik Közép-Amerikába) ország ismert az emberek kedvességéről, a különleges történelméről, gazdag történelmi hagyományairól, semmivel sem összehasonlítható hangulatáról. Nem csoda, hogy az utazni vágyók körében Mexikó toplistás úti cél. A Magyarországnál 22-szer nagyobb országban a helyszíntől függően igencsak változatos az időjárás, 2000 m-es tengerszint magasság felett például már a hideg éghajlat a megszokott, míg 800 m alatt inkább a szubtrópusi éghajlat jellemző, amely magas páratartalommal párosul. A nyár kicsit másként működik, mint nálunk, október végétől májusig tart, augusztustól októberig pedig a hurrikánok nem szokatlanok.

Bővebben...

Manapság bárki néhány egyszerű dokumentummal regisztrálhat a különböző munkaerő-kölcsönzőkhöz. A Humánia HRS Grouphoz például fényképes személyazonosságot igazoló okmány (lehet útlevél, személyi igazolvány vagy jogosítvány), lakcímkártya kell, továbbá iskolai bizonyítványok, egyéb végzettséget igazoló tanúsítványok szükségesek, hogy bejelentkezzen. A Humánia rengeteg segítséget nyújt az álláskeresésben megfáradtaknak, és mindenkinek, aki éppen munkahelyet keres vagy váltana. Az álláskeresés Budapesten és a fővároson kívül sem egyszerű. Néha az az érzésünk, mintha már minden létező álláshirdetést átnéztünk volna, nincs olyan álláshirdetés, amiről lemaradtunk volna, mégis, az igazi, nekünk való álláslehetőség még valahol várat magára.

Bővebben...

Keresés

Google PageRank

Copyright © 2009-2013 Cégkeresők.eu